A hitelfelvétel egy olyan pénzügyi döntés, ami hosszú távon hatással van nemcsak a saját, hanem családunk anyagi helyzetére is. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy a hitelfelvételről felelősen és körültekintően, jövedelmi helyzetünket figyelembe véve döntsünk. Ebben segítenek pénzügyi szakértőink, akik nemcsak a hitelfelvételben, hanem a teljes pénzügyi helyzetünk felmérésében, megtervezésében és optimalizálásában is tudnak segíteni.
Általunk közvetített hitelek

Hogyan dolgozunk?
Azt tapasztaljuk, hogy sok ügyfél próbál meg információhoz jutni hitelfelvételkor, és ha szakértői segítség nélkül teszik, az sok idő és energiabefektetéssel jár, és nagyon könnyen el is lehet veszni az információk között. A munkánk során, a banki- és hitelszakmai ismereteinkre alapozva, felhívjuk a figyelmüket az apróbetűs részekre, választ adunk az olyan kérdésekre is, amelyek még meg sem fogalmazódtak bennük, lépésről-lépésre ismertetjük számukra a teljes hitelfelvételi folyamatot, és a hitelfelvétel tervezésétől a lebonyolításig segítjük ügyfeleinket. Az általunk elérhető egyedi kamatoknak köszönhetően pedig akár jelentős anyagi előnyre is szert tudnak tenni.
Hiteligénylés szakértői segítséggel:

Miért mi?
Amellett, hogy számos hitelkonstrukciót tudunk ügyfeleinknek biztosítani, ezen ügyletek esetében is képzett tanácsadó és hitelspecialisták segítik ügyfeleinket a lehető leghamarabb hozzájutni az igényeknek megfelelő konstrukciókhoz.
A piac többi szereplőjével ellentétben mi nemcsak hitelügyintézéssel, hanem egyéb (pl. biztosítási) tanácsadással is foglalkozunk. Az Allfinanz koncepció keretében több pénzügyi területen is aktívan jelen vagyunk. Szakértőként nemcsak a banki, hanem az ahhoz szervesen kapcsolódó biztosítási, pénztári és megtakarítási területen is segítséget tudunk nyújtani ügyfeleinknek azáltal, hogy felülvizsgálják biztosítási szerződéseiket, optimalizálják banki költségeiket, valamint az adókedvezmények kihasználásával egy közösen felállított, stabil pénzügyi tervet készítenek

